Mint volt róla szó korábban, megpróbáljuk kicsit megidézni a vitorlás versenyek hangulatát, hogy azok, akik nem tudják, hogy milyen, azok átérezhessék, akik meg aktív versenyzők, azok visszaemlékezhessenek a futamokra, és az elmúlt szezonra. Ennek a jegyében következik most a Pünkösdi Regatta, még májusból:
2015. május 23., Szombat
A kora reggeli ébresztő után a szomszéd mólóig sem lehet ellátni a szakadó esőben, ami lássuk be, nem épp vitorlázásra csalogató időjárás. Kész csoda, hogy közel 160 hajó eljött a háromnapos versenyre. Ahogy Igali Csilla, a verseny vezetője mondta, „Csak a kemény mag van itt”.
Keleties szél fújt a rajt idején, de az egyik időjárási modell szerint, ez később észak felé fog elfordulni. A másik modell szerint, előbb kis időre dél-kelet felé fordul, amit rövid leállás után követ majd az északi szél. Mi, ez utóbbit tartva valószínűbbnek, a rajtvonal déli részén terveztük a rajtot, hogy a középvíztől inkább délre hajózva bármelyik szélirány jó legyen. Hozzájárult a döntéshez, hogy a rajtvonal északi részén szokás szerint óriási tömörülés volt, és a nagy tömegben sosincs dolgunk… Lent szellősebb volt a mezőny, az előttünk elszáguldó RSM DTM fekete katamaránja mégis elgondolkodtatott, vajon képes lenne-e bármelyikünk egy hirtelen kitérésre. Ők a nagy, mi, pedig a kis sebességünk miatt…
Készülünk a startra, keressük a megfelelő rést a rajtvonalon, közben az eső hol esik, hol nem. Mindenesetre a verseny stratégiáját sikerül gyorsan meghatározni: minél előbb fussunk be Keszthelyen!
A rajt jól sikerül, tiszta széllel, nagy sebességgel indulunk, bár maradt benne, úgy 10 másodperc a túlzott óvatosságunk miatt. Három perc múlva már húzhatnánk is a bőszeles vitorlát, de várnunk kell, míg tisztázzuk magunkat: két hajó menne alapvitorlázattal felfele, mi spinnakerrel lefele. Szerencsére meg tudjuk beszélni a dolgot, és így mindenki mehet a dolgára, nem kell a 30 mérföldes táv első párszáz méterén feleslegesen csatározni.
Felhúzzuk a spinnakert, és kezdetét veszi a rohanás. Pilsner Úr gyönyörűen fut, folyamatosan kell shotolni, mi pedig elégedetten tesszük a dolgunkat. Közben néha 20 csomó fölé is megy a szél, amivel a határainkat feszegetjük a spivel, de hiszünk abban, hogy ez csökkenni fog.
Minden jel arra utal, hogy bejön a meteotaktika. A szél kelet-délkeletibe fordul, és Balatönőszöd-Zánka között már félvízen hausolnunk kell, hogy tarthassuk az irányt, és, hogy távol maradjunk az északi parttól és az ott spinnakerező tömegtől. Majd a szél élesedni kezd, és örömmel látjuk, hogy az északi parton hajózóknak, köztünk riválisainknak is, le kell venniük a spit, és lelassulnak. Mi egy darabig még szépen haladunk, aztán mi is alapvitorlázatra váltunk, melyen ott virít a minket támogató Budapest Boat Show kiállítás logoja. Levételkor a spi szokatlanul nehezen jön le. Valami nincs rendben, mintha szorulna a kötél. Pár perc múlva ismét vissza tudjuk húzni egy rövid időre, de felfele is nehézkesen megy, és később, amikor levesszük lefele, akkor is akad. Az Ábrahámhegy környékén végleg levesszük. Márk kicsit értetlenkedve mutatja a fordítócsigát a kötélen: „Ez itt jól néz ki?” „Hát, nem. Nagyon nem.” Kiszakadt az árbocból a fordítócsiga, ezért szorult a kötél. Ezzel a spiről mára le van a gond.
A tervezett rövid leállás után megjön az ígért észak-északnyugati szél, mi pedig genuával robogunk tovább. Bár az előttünk álló szigligeti öböltől kicsit tartunk, nem történik semmi gorombaság és jó széllel, jó sebességgel megyünk. Egyfolytában shotolunk, állítjuk a vitorlákat és le nem vesszük a szemünket a szalagokról. Ekkorra már jelentősnek mondható az előnyünk legnagyobb riválisunkkal, Sáfián Lacival és a Dolce Vitával szemben. Igaz, folyamatosan faragják a hátrányukat, de megnyugtató a távolság. Évek óta versenyzünk velük és jól ismerjük őket. Lacinak hihetetlen jók a megérzései, a Dolce Vita, pedig egy gyors hajó, ráadásul hajókezelésben is erősek, és a csapat is nagyon összeszokott.
Hajókezelésben, persze mi is jók vagyunk, hiszen családi csapatként ugyanaz a hat kéz viszi a hajót évek óta, ami nagyon fontos. Összenőttünk a hajóval, mindent tudunk egymásról. De sajnos taktikában nem vagyunk a legerősebbek, és ezt most be is mutatjuk, ahogy elérkezünk a györöki csücsökhöz. Tudjuk, hogy nem szabad túl közel menni hozzá, mert akkor leáll a szél, de persze közel megyünk. Csapdába estünk, amiből a spivel tudnánk délebbre menekülni a szélért, de azt ma már nem tudjuk felhúzni, a gennaker pedig nincs bekészítve. Mire eldöntjük, hogy mi legyen, és végre előszedjük, és felhúzzuk a gennakert, a Dolce Vita vészesen megközelít minket. Nagy nehezen megkapjuk a szelet és elindulunk Keszthely felé. A keszthelyi öböl azonban hozza kiszámíthatatlan formáját, és persze mi is: a kiismerhetetlen öblöt most sem sikerül kiismernünk. A szél pörög, forog, leáll, majd megindul, de persze többnyire csak ott, ahol nem mi vagyunk. Így a Dolce Vita végül megelőz minket.
A befutóra végre visszajön a szél, és ugyan a Dolce Vita előttünk ér be, de nem eléggé, így az előnyszámrendszer miatt az osztályban hatodikként, mögöttünk végez a 24 indulóból. Mi másodikak lettünk.
Ahogy vége a mai futamnak, jön a lepacsizás, gratuláció, majd leszerelés után irány a Libás kikötő, ami otthont ad Pilsner Úrnak, és a többi résztvevő hajónak. A verseny után beindul a kikötői társasági élet, de ebbe sajnos csak későn tudunk bekapcsolódni, mivel először a Pilsner Úrról kell gondoskodni. A spi kiszakadt fordítócsigáját kell megjavítani. Sikerül popszegecset és behúzót szerezni az egyik keszthelyi barátunktól, aztán irány fel az árbocra, és visszaszegecselni a kiszakadt veretet.
Mikor mindennel végeztünk, csatlakozunk a többiekhez, és jöhet az esti beszélgetés a hajóstársakkal és rég nem látott ismerősökkel. Ilyenkor mindenki köszönti egymást és nagy beszélgetések alakulnak ki. Ekkor köttetnek a nagy barátságok. Engem a másnapi fejfájás réme, azért visszatart az igazi rock and rolltól, és időben visszavonulunk a családdal aludni. Holnap vár minket a regatta második futama.
